2014. december 25., csütörtök

Kellett ez nekem

Ma egy pincsivel futottam az utcán. :D Otthagyta a gazdáját értem :D
Holnaptól jön a szar idő, két nap múlva havazás. Jó lesz futni terepen. :D Hajrá Spartan Sprint. Kellett nekem ez a kihívás... :p

2014. december 23., kedd

Túszul ejtett telefon

A kolléga nadrágzsebe túszként tartotta fogva a telefonom.
De megmentettem! Bátran benyúltam érte. :p
Visszakapja ezt még! :D

"Istentől kaptuk az alkoholt, férfit bátorrá, nőt lazává tenni..."

2014. december 15., hétfő

Miért nem híznak a pasik?

Barátnőm szerint azért, mert férgesek. :)
Amelyik hízik, az nem férges.

2014. december 13., szombat

Luca nap

Luca napja van. Gombóc. 13. 12 férfi névvel, egy üresen, hátha nem megyek férjhez még jövőre sem.

Kavartam a már levett prézlit, hogy ne legyen fekete a forró sütőben, fél szemem a gombócokon. Másodpercenként néztem ide-oda a két platni között.
Egyszer csak, mire odanéztem a gombócokra, egyszerre kettő lebegett a víz tetején. Gyorsan kineveztem az egyiket nyertesnek, amit jobban a víz tetején úszkálónak véltem, közben a harmadik is jött fel. (A harmadiktól távolabbit neveztem ki nyertesnek, gondoltam, biztos sorban jönnek fel.) Kikaptam a nyertesnek kinevezettet, és mire visszanéztem, a 3. is fenn volt. Mondom, kiba' anyátok, de szerencsére még nem keveredtek, így kikaptam a másodikat is, gondoltam, biztos, ami biztos, megnézem azt is.
Aztán most vagy az, vagy nem az, amit kivettem elsőnek. :D (Nem az üres.) Első sorban D kezdőbetűs keresztnevű pasik reszkessenek. :)

2014. december 10., szerda

VV aranyköpések

Laci: "A cinkostárs Bt-ben akkor mi is vegyünk részvényeket az Ádámmal... "
Azért a Dóri se semmi: "Amikor alszol, egy vékony hártya húzódik le a szemedre és ezért nem szabad a holdkórost felkelteni, mert az a hártya nem húzódik fel. Én ezt tanultam..." Kitől? És mi van azzal, akit álmából keltenek fel, felrázzák, felébresztik, hogy hé, suli, vagy épp csörög a vekker... ???
Denisz: "... elkezdem kirakni a rubintkockámat".

2014. december 9., kedd

VV anyázás

Elég nagy port kavart az FB-n a VV első párbaj utáni adása, amikor Fannika és Renike üvöltve, anyázva, kurvázva, ami kell, fogadta a visszatérő Zsu-t.
Most sokan követelik, hogy az RTL büntesse meg a két leányzót a viselkedésük miatt.
Amúgy végiggondolva.... Amikor Lilu azzal búcsúzott el az egyik adás végén, hogy "legközelebb is tartsanak velünk, mert lesz balhé, és minden, ami ahhoz kell, hogy Önök jól érezzék magukat...", akkor miért várjuk az RTL-től, hogy majd a Fannit meg a Renit megbüntetik?
Most akkor az RTL szerint kell nekünk a balhé vagy nem kell nekünk a balhé? Mert ha kell, akkor visszás lenne a büntetés... Ha meg nem, akkor Lilu ne beszéljen hülyeségeket...
Más részről. Megnézném, a javaslatok alapján, hogy Fanni mit szólna egy hét pipere-, szolárium- és minden szépítkezésmegvonáshoz, újra úszósapkával a fején... Kikészülne.

2014. december 4., csütörtök

Az élet csajos oldala

új kifejezést tanultam:
tampon = vattaegér

2014. december 3., szerda

VV IQ

Nah, visszanéztem a Való Világ Kvízt. Gyöngyszemek, a teljesség igénye nélkül:
1) Hány sejtje van a papucsállatkának?
- "Egy se, sejt nélküli."
Láttatok már sejt nélküli élőlényt? Ez a színésznőnek nevezett Reni valószínűleg az.

2) Hány ujja van 4 lónak?
- "32" (Páros ujjú patás szerintük),
Másik megfejtés: - "Egy se, mert patája van"
Éljen a magyar lovas nemzet!

3) Veni, vidi, viciről ne is beszéljünk, egy töri szakos sincs köztük, bár, ezek után nem tudom, mi lett volna a válasza...

4) Melyik csillag van a legközelebb a Földhöz?
Laci: - "Tudtam, hogy a Hold, de bekajáltam, hogy a Sarkcsillag..."
Hát, ezt bekajáltad, a Nap is ezért bujkál a felhők mögött... Szégyenében... De hogy melyik udvaron várakozó IQ bajnok mondta, hogy "de, a Hold az egy csillag..." és mindezt teljes meggyőződéssel...

5) XY a legalacsonyabb és egyben a legmagasabb is az osztályban, hányan vannak az osztályban? Aktmodell és Fannika: - "Egyedül..."
 Azért a végére, fél óra gondolkodás után csak rájöttek a megoldásra, amin Fanni meglepődött.
Gratula, 2. osztály szintjét már megütik! :D

2014. november 12., szerda

Sebkezelés

Anyámmal és a szomszéddal a sebészeten. Anyám elesett, lett egy mélyebb seb a lábán. Jön ki. Szomszéd kérdezi, hogy kitisztították legalább?
Hát,. nem tudtam megállni vigyorgás nélkül:
- Nem, a biztonság kedvéért még megköpködték... :D

2014. november 8., szombat

Izomláz

Sikerült. Annyi év után, már harmadik napja izomlázam van. Guggolástól. Természetesen tegnap rádolgoztam, így ma reggel elővett az a régi új érzés, amikor csak támaszkodva tudtam leülni reggel a klotyóra, és rádöbbentem, hogy a seggem alatt is van izom. :) Hurrá. Aztán ennek örömére lementem egy két órás edzésre. Mikor hazajöttem, a lábam nem oda ment, ahova raktam. :D Önálló életre kelt. :)

2014. október 21., kedd

Így kell hisztizni

Az előbb bementem a főnökömhöz és mondtam neki, hogy olyan hisztis vagyok ma, hogy szerintem megérdemlek egy marcipán szívet. Azt felelte, szerinte is. Mondom, akkor köszöntem..., és elvettem egyet a szekrényéből. :D

2014. október 19., vasárnap

Gasztro szótár

Ma új konyhai mondást tanultam :D
"Tűzforró, mint a kemény pöcs...."

12 vs 20

Hűűűűű, ma megint megdicsért egy edzőtárs. Kérdezte, mennyit fogytam az alatt az egy év alatt, amióta ismer. Mondom 12 kilót, most 62 vagyok. Azt mondja, sokkal többnek látszik, azt hitte, legalább 20-at leadtam.
:D Ma is megérte lemennem. Mondjátok mééég, mondjátok mééég :D :D

2014. október 10., péntek

Feltörtem, mint a talajvíz

Társkereső-közösségi oldal.
Van ugye egy adatlap: külső adatok, mi célból regeltél (pl.: keresed a nagy Őt, csak ismerkedsz, társat szeretnél, csak komoly kapcsolat érdekel stb. - nálam ez utóbbi szerepel), valamint írhatsz magadról és arról, hogy milyennek képzeled el azt, akivel szívesen találkoznál. Evidens, nem?

Ehhez képest:
- milyen célból vagy itt?
 - hogy idióta kérdésekre válaszolgassak, baszki, AZÉRT... :D

- kit keresel?
- aki tud olvasni :D ..., olvasd el az adatlapomat, légyszi!
- én tudok írni is, olvasni is, te is? szeretsz szexelni?

- Mi tesz Téged igazán boldoggá az életben?
(Oh, gondoltam, te vagy az én emberem, épp most írtam a blogomba, ami mellesleg az adatlapomon is szerepel linkként, humor pedig alapfeltétel... :D )
- http://www.ikeepsmiling....i-kell-boldogsaghoz.html
- Én a Te személyes véleményed kérdeztem. Nem pedig egy társadalmilag elfogadott, közkedvelt, becsatolt linket. :,)) Lenne kedved ismerkedni? :,)

Ó a tököm, de feltörtem a blogommal. :D

Új sport

Mától új sportot űzök: mások idegein táncolok, lehetőleg tűsarkúban :D

2014. október 9., csütörtök

Durci van

A programozók elmentek két napra Milánóba. Tegnap este jöttek haza. Semmi meglepit nem hoztak ajiba. Háá'! Ahogy most sem, legközelebb sem fogok csillagszóróval integetni nekik a teraszról, mikor hajnalban száll fel, éjjel meg száll le a gépük, hiába van a fejem felett a légifolyosó. :p

Bosszúból egész du a gitáromon nyekergek. Néha borzalmasan hamis, mert félre nyúlok, vagy ahogy felengedem az akkordot és elveszem az ujjam, megszólal egy másik hang. :D Még jó, hogy meghallom, ha hamis, a c dur skála szerencsére még a fejemben van, hogy kellene szólnia tisztán. :D

Mi kell a boldogsághoz

„Nekünk csak egy kis ölelésre, szeretetre és korlátlan hatalomra van szükségünk a boldogsághoz.” by Hédi és Kata - Esztergom, 2014. szept. 19. éjjel

2014. szeptember 28., vasárnap

:p

Akiknek nem tetszik a szabadszájúságom üzenem: nyasgem!

A fosás előnye

Ami a wc-ben van, az már nem hizlal...

2014. szeptember 23., kedd

Pletykás pasik

Dilemmám van.
Egy hülye pletyka miatt szúrjak ki valakivel, akinek eddig segítettem, és innentől ne tegyem, vagy tojjak az egészbe?
Ha az előbbi, akkor lehet, hogy valakik összekapnak, mert kiderül, hogy miért nem segítek tovább. Ha az utóbbi, akkor nekem marad ciki a dolog.
Ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja, hogy lehet, hogy akinek segítettem, az tette cikissé, de ez nem biztos. Ez már lehet, hogy csak a hallottam valakitől, aki az x-től, aki pedig az xy-tól sor vége, ahol az info már teljesen elferdül, és a kék elefántból lesz döglött egér...

2014. szeptember 22., hétfő

Céges buli

Megbeszéltük, hogy mindenki csak arra emlékszik, hogy egy jót aludt...
:p

2014. szeptember 18., csütörtök

Régen pakoltam hosszú hétvégére

De most megint.
Anyám elvitte Erdélybe a kisebbik sporttáskát, így nekem maradt a nagy. Ezzel csak az a baj, hogy addig pakolja az ember lánya, amíg van benne hely.
Most, hogy bepakoltam, és végignéztem a hajóbőröndnyi cuccon, meg kellett állapítanom, hogy amíg Pécsre jártam suliba minden második hétvégén 3 napra, harmad ennyi cuccom sem volt, és abban benne volt a füzet, toll, beosztások, meg a többi...

Pakolás közben meg olyan remek dolgokon járt az agyam, hogy vajon azok a pasik, akik kivették a pénteki napot, de csak este jönnek le a céges banzájra, vajon mi a fenét csinálnak előtte? Kozmetikus, gyanta, szempilla festés, pedikűr-manikűr, műköröm??? De komolyan!

Jah, majd' el felejtettem, nyertem ma 10 ezret a lottó Joker Jolijával. Dől a lé... :D

2014. szeptember 17., szerda

Költői kérdés

Amikor egy pasi elmegy egy nővel egy hosszú hétvégére, és erről a nőről a pasi azt állítja, hogy nem a barátnője, akkor vajon a nő is így tudja? :)

2014. szeptember 13., szombat

Fekete lyuk az időben

Hajnalban útnak indítottam anyám Erdélybe. Aztán visszafeküdtem az ágyba. 8-kor felébredtem. Mondom, még csak 5 percet, naaaa. Aztán, mikor 5 perc múlva ránéztem az órámra, fél 11 volt. :/

2014. szeptember 5., péntek

Az érzés megfizethetetlen

Megvan az érzés, mikor a füledbe belefolyik a víz, fejedről csorog az izzadság, inni sem kell, rögtön sós lé csorog a szád sarkába (só utánpótlás pipa), még a bugyid is vizes?
Nem? Akkor 20 perc taposógép (nem támaszkodik, elengedi azt a rohadt gépet), 30 perc gyaloglás 6 km/h-val 10%-os lejtőn (nem húzza magát, elengedi azt a rohadt gépet), hasprés - 25 kilóval, 4*12, karizom kézi súlyzókkal, és hess vissza a cardio wave-re 20 percre - legyen meg az 5 km a végére, és engedd el azt a rohadt kapaszkodót.
Utána hazatalicskáztathatod magad, és lenyomhatsz 200 guggolást levezetésnek.
Barátnőm meg futott 42,2 km-t. Csak mert épp jó idő van.

Aztán megalapítottuk a "fáj a seggem" csoportot az FB-n.

2014. szeptember 4., csütörtök

Ma nem jó velem kekeckedni

Bejött egy poloska. Megpróbáltam kihajtani. Nem ment. Mondtam neki, meghalsz. Nem ment. Megfogtam és meghalt.

2014. augusztus 15., péntek

Mi kell a nőnek

"A legtöbb férfi természetesen tisztában van azzal, hogy egy nőnek biztonságra van szüksége. Azt viszont már kevesen tudják, hogy mindaz, ami egy nőt igazán nővé tesz, csak akkor nyer valódi teret a kiteljesedéshez, amikor átélheti a teljes odaadást a szeretett férfi oldalán. Ehhez éreznünk kell a határozottságot, az erőt, a dominanciát. Éreznünk a gyámolítást, a védelmet, a felelősségvállalást. Tudnunk kell azt, hogy bízhatunk a másikban. Egy nőnek ugyanis az ad szárnyakat a saját nőiességének megélésben, amikor teljesen rábízhatja magát a mellett álló férfire." by Harmonet

2014. augusztus 9., szombat

Kuka

Nem a hófehérkéből.
Hoztak szelektív hulladékgyűjtőket. Kukás bácsi humorizált, hogy használhatjuk cefregyűjtőnek is. Mondtam neki, hogy csak vadgesztenyénk van. Azt mondja, akkor ha kifúrjuk az oldalát, jó lesz komposztálónak is. Vagy ha van gyerek a házban, akkor rakétának. :)

2014. július 30., szerda

Megnyerte volna a tétet

Felhívnám a figyelmedet,hogy első körben nem lenne rossz,ha észrevennéd pl. az elismerő pillantásokat! Mondok egy példát: a múltkor kezelés után mikor elmentünk a Szarvasra...kb.4-5 pasi megnézett Téged, sőt volt, aki visszafordult. Nagyobb tétet raknék rá, hogy nem láttad.... Szóval tessék látni, ne csak nézni!!!! Tudom, hogy egyik sem Ő, de ettől még simogatja a nőiességét az ember lányának. Utána már lényegesen élvezhetőbb a lét.

2014. július 29., kedd

Amikor a pasi tőlem kérdi, mit akar....

Csörög a telefonom este...
Kolléga: Kata, mi annak a kocsinak a rendszáma, amivel én ma haza akarok menni?

:D

Csak a feeling kedvéért

- Kezdő táv, csak a feeling miatt? http://peterkropko.com/ironman/316 azt talán túlélném :D
- Na, akkor ironmanra gyúrunk, vagy mi? Rám számíthatsz :D főleg futásból, tuti meghajtanálak. Szombat esti közös program: LSD :D
- :D azt hittem, speed
- Ez nem drog.. Ez long slow distance, ami 30-35km-nél kezdődhetne :D (addig csak bemelegítés)

2014. július 19., szombat

Pasi duma

Azt mondja a pasi, hogy azért nem húz óvszert, mert ő nagyon kevés lánynak tudja magát ennyire odaadni.
Jaj... :D Oda ne tipegjek. :p
Egy újabb gyöngyszem a hím nemtől. :)
Remélem, akkor is úgy gondolja majd amikor gyereke lesz :D

2014. július 16., szerda

Felvigyázó

Van a szekrényemben egy fél literes üvegben házipálesz. Szerintem anyám dézsmálja.
Azt hiszem, az üveg mellé fogom állítani a vibrátoromat.

2014. július 15., kedd

Cigi

Az megvan, amikor a sötétben kinn rágyújtasz, csodálkozol, hogy mi olyan fura, és még olyan furán is ég...
és aztán rájössz, hogy fordítva gyújtottad meg...?

2014. július 14., hétfő

Gundel a legvégén

Gundink a döntő estéjén:
"megye kettőben berúgják...."
 "terápiás jelleggel hátba is rúgta..."
"nem a szépségéért szeretjük, leápolták, mint egy bokszolót"
"és nem is valami vicik-vacak gól döntöttel el, hanem egy nagyon szép találat"
 (2014 Foci VB döntő)

2014. július 9., szerda

Gundel aranyköpése

Gundel Takács Gé:
"Fred a képen, őt mutatják, szegényt még itt a kivetítőn is nem sokáig. Őt látják bűnbaknak, de nem ő futkosott lóhere után a védelemben..."

2014. július 3., csütörtök

Németország vs. Franciaország

FC BayernMunchen.Hu Német trollok szerint a Nationalelf ezzel a felállással lepi meg Franciaországot:

2014. július 1., kedd

Megint hosszabbítás

"Campbell a földön, de nincs szabadrúgás,mert ő nem görög." Javasolnám, hogy kezdjük rögtön a hosszabbítással, és akkor megspórolhatnák nekem ezeket az éjjeli fennléteket. :D És ők sem fáradnának el annyira... :)

2014. június 27., péntek

Eloise edzésterve

- Mellékesen , hogy megy a falnál ülés szék nélkül?! Én szolidalitásból tegnap csináltam 5-5-2 percet. - Sehogy. Olyan fos kedvem volt egész héten, hogy még edzést is kihagytam. Ma akarok majd otthon. Lemenni most nem tudok, mert be vannak zárva. Valami céges banzájuk van. Én szolidalitásból ittam, hányingerig... :D
- Hááát.... büntiből akkor: 50 fekvőtámasz, 20p falnál ülés, 600 felülés, 200 guggolás Mind1 hogy variálod, de ezt ma le kell nyomnod :D Uutánna ihatsz :D
- jó, odahúzom a széket a falmellé :D
- Nem
- Deho'nnem
- Felhívom anyudat... Ő lesz a felügyelő :D
- Na ő aztán... Attól kikészülne, ha nézné :D
- Nem. :D Büntiben vagy.
- Hüpp hüpp
- Hoppááá... ca sokkal jobb lesz :D mingyá' írok neki :D
- Neki aztán írhatsz, szabin van :D
- :D Miért? Nem érdemli meg :D
- :D Ezt mond neki.
- Esélyes... :D majd beugrok hozzá.. ;) Hólapátot vigyem? Hátha meg kell győzni... :D És akkor te mé nem vagy szabin(vele)? Ez most jutott eszembe :D
- Mert nem hívott, úgyhogy két hólapátot vigyél :D :D De nem bántsd, még szükségem lehet rá :p ---------
- Te már otthon vagy? Gyakorlatok hogy haladnak?
- 3 nagy korty jager megvolt :D
- ó h kabbe :D Én nem emlékszek, h ez benne szerepelne az általam leírt edzéstervben.
- :D :D :D
- Jól van. Betudom protein mixnek :D majdnem ugyanaz
- Mit akarsz? 56 fajta gyógynövény van benne :D

2014. június 25., szerda

Első kör foci VB 2014

Jajjjjjjj.... :D

2014. június 23., hétfő

Gyógyító erő

Reggel hasfájással ébredtem. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a hasamra tenné a kezét. Gyógyerő. Egy pár percig ezen filóztam, és elmúlt a fájdalom. Ez még így is működik. :)

2014. június 19., csütörtök

A VB Palik Lacija

"Suarez nem Damon Hill..." Már hivatalosan is Gundel Takács a VB Palik Lacija...

2014. június 17., kedd

Aki nem figyel...

Lehet, megszopattam magam az edzőteremben... Ment a pina tárogatón az sms, meg a duma, úgyhogy az álló gépen kellett csinálnom a comb külsőt meg a seggizmot. Fel is basztam a 30 kilós súlyokat rá, hát alig bírtam megmozdítani. Mire leesett, hogy persze, te, barom, azért, mert az ülőn két lábbal mozgatod ugyanazt a súlyt 3 hónap kihagyás után, itt meg egy lábbal..., na addigra majdnem végigcsináltam a 4/20-25-ös sorozatot....

2014. június 10., kedd

84. nap

A 84. napon végre felkerült a csillárom, a virágtartók a falra, ki lett mosva a szőnyegként használatos gyapjú takaróm, van szőnyegem is, megvan a matracom, de még nincs székem. Azt még valahonnan szereznem kell. :)
Van egy varratom is a karomban, de ha minden igaz, holnap megszabadulok tőle.
Majdnem 3 hónapig tartott a felújítás. Kolléga ennyi idő alatt csináltatja a fürdőszobájában a csempézést. Ahhoz képest jók vagyunk. :D

2014. június 6., péntek

Cím nélkül

Egy kis fekete csipke tangában ülök és vörösbort iszogatok :D

2014. május 29., csütörtök

Hányadik is? 73?

Ma felszerelték a srácok anyám új karnisát, a fürdőszobában pár tartót, az új fogast a falra, nekem még öv és sál tartókat a szekrénybe. Jah, megvan az új küszöb is. Ma este a könyveket próbálom meg elpakolni, tegnap a cipők megvoltak. Csillár megrendelve.
Elvileg holnap matrac. Hét végén sok mosás.

2014. május 27., kedd

Huhhh

Meg kell jegyeznem ezt a napot. Úgy nézett rám pár másodpercig, miközben beszéltem vele, hogy azt hittem, elolvadok. Az a gyengédség a szemében... Így akkor szokott nézni egy pasi, ha szerelmes.
Tán igaz se volt... :)

2014. május 26., hétfő

70. nap és még nincs kész

Hétvégén nem unatkoztam, az biztos.
Piac, teregetés, Europark, matracos, DM délelőtt.
Délután pár mázsa könyv felcipelése a garázsból az elsőre, téli-nyári cuccok cseréje, polcáthelyezések a szekrényemben, kitaláltam, mi hova kerüljön, és még vagy két másik mosás. Valamikor 4 körül olyan melegem volt, hogy lementem a trafikba hideg üdítőért, náluk a hűtőben mindig van.
Fél 3-kor ültem le egy fél órára, amíg kajáltam, közben néztem az F1 időmérőt. Aztán folytatás: pakolás, könyvfelhordás stb.
Vasárnap 8-kor elmentem szavazni. Mosás. Virágvásárlás (szakadó esőben), virágültetés, régiek rendbe tétele, még pár mázsa könyv és egyéb cucc felcipelése anyámnak. Maradék ruhák selejtezése (fájó, hogy a 34-es ruhák már nem jönnek rám :/ ). "Szir-szar" cuccok pakolása, iratok rendezése, cipős dobozok rendbetétele maradt késő délutánra.
Az est fénypontjaként még összeszedtem a pormacskákat, felmostam, és beüzemeltem a TV-met. Annak örömére, hogy van kábel TV-m, meg is néztem gyorsan a Poirot a Story4-en.
Ma voltak az asztalosok, elvileg vitték a kis tartómat az asztal alá, amire felrakom majd a hosszabbítókat, modemet, routert. Lemérték a fogast is, meg a polcot anyámnak, meg fúrtak lyukakat a matrac alá. Pénteken jön a matracom elvileg.
Még egy széket kell majd vennem a szobámba. Egyelőre azt sem tudom, hogy hol és milyet.
A festőt próbálom még majd megfűzni, hogy a teraszt korlátját szedje rendbe. :D
Hú és még csillárom sincs. Ami volt, azt eltörték.

És hogy halmozzam az élvezeteket, holnap szike alá fekszem, és még szerintem egy gyökértömés is várni fog rám vagy a héten, vagy a jövő héten. Holnap kiderül.

Soha nem lesz vége...

2014. május 22., csütörtök

66. nap

Tegnap elmentek a burkolók. Befejezték a teraszt is, Gyorsan ment, 2 nap alatt megvolt. Hiányozni fogtok fiúúúúúúúúk.
Meghozták kedden az ágyam. Összeszerelésnél volt egy kis gond, mester elment külföldre egy hétre melózni, és nem adott útmutatót a srácoknak. Kicsit újraterveztük, de meglett. Na ők még nem menekülnek. Készítenek nekem egy tartót az asztal alá a modemnek, routernek, elosztóknak, és még lehet, hogy egy fali kabát akasztót is rendelek tőlük.
Szombaton 8 és fél 9 között jön a festő befejezni a beépített szekrényt, remélem, anyám kipakol belőle addigra. Még megkérdezem tőle a terasz korlátot is, meg az ágynak a fekhely deszka részére kéne valami öntapadós tapéta, vagy valami.
Tükrömre meg lehet, nézek falmatrica dekort.
Tegnap vettem új felmosóvödröt, mert az enyém eltűnt a folyosóról, parfist, anyámnak felmosó szettet, pillanatragasztót meg apróságokat. Vettem a fürdőbe fogast, akasztót, amiket valakivel fel kéne fúratni.

Közben fogorvoshoz járok, bőrgyógyászhoz járok, koax kábelt kell keresnem a tévémhez, és matracot az ágyamba. Mert most csak egy priccs. :D
Otthon pakolnom kéne, hogy végre rend legyen, és szombaton virágokat venni a teraszra, elültetni.

És közben be kéne meszelni az eget is.

2014. május 19., hétfő

Pénzfelvét

Elmentem ma pénzt felvenni, e havi adagomat a bankból. Eddig nem sikerült a hülye mágneskártyával bejutni, ahol le kell húzni a mágnescsíkot a dobozban.(A chip leolvasóssal nem volt bajom.) 
De nem adtam fel. Rájöttem! TÖVIG KELL NYOMNI, és úgy GYORSAN lehúzni.

Hát, ezt is valami pasi találta ki tuti!

2014. május 16., péntek

60. jubileumi nap

2 hónapja tart a felújítás. Ágyam még sehol. Remélem, a fát, már elültették hozzá...

2014. május 15., csütörtök

Pillanatnyi gondolat

Ő meg kegyetlen, hogy nem mondta, hogy aludjak ma este nála, ne kelljen ebben a hideg büdiben itthon.
Jah, hogy valószínűleg nem is tudja, mi a helyzet? Találja ki! :)

Utóbbi napok

Voltam fogászati kezelésen. Ízorgia. Már az átöblítő folyadék is olyan keserű, mint a méreg. Aztán jött az antibiotikum a fogamba és egy szájfertőtlenítő bónusznak, mert valami kicseszte az ínyem egy helyen. Egyik szarabb volt mint a másik. Nem tudtam, hogy nyeljek vagy köpjek.
Aztán eszembe jutott, hogy penicillin érzékeny vagyok, megkérdeztem, hogy ugye nincs benne? Mivel valami cilin féleséget tartalmazott, doktornéni jobbnak látta kicserélni. Hát, az sem egy rumos kókuszgolyóra emlékeztetett...
Ma meg ülök itthon a fos időben, és szagolom a friss mázolást. Tárva nyitva ajtó, ablak, hogy száradjon.
Isteni a büdös hidegben.
És még hajat is fogok mosni, jut eszembe.

Tegnap kozmetikusom is felnyitotta a szemem. Azt mondja, nézzem meg az állatvilágot, hogy élnek az oroszlánok. A nőstény vadászik, alázatosan odaadja a vadat, hogy "Gyere (elolvadva liheg, liheg, liheg), egyél, neked hoztam....".
Na, mondom, neeeee.... Én együtt akarok vele vadászni, nem csak neki! Vagy maximum rá, és lesz egy oroszlánbőr ágyelőm. :D

2014. május 13., kedd

Így szoktuk...

Sidewalk Chalk Art by the talented David Zinn 

2014. május 12., hétfő

56. nap.

Hétvége óta érzem, hogy nagyon elfáradtam. Testileg is, lelkileg is. Kimerültem.

2014. május 11., vasárnap

Ami jár, az jár

A hétvégén 19 lettem. Kétszer. Úgyhogy már két magas, fiatal, jóképű pasi jár nekem! :)

Sokadik nap

Tegnap megérkezett az új festő brigád. Ma már dobálják fel a tapétát a nagyszobában. Nincs 10 óra és a plafon kész. Reggel még kiglettelték és lekezelték az előszobát is.
Hát, ez nem az előző sörözős festő tempója... Igaz, ők ketten vannak, de a sebességük kb. 8-szorosa: csak vizet isznak közben, reggel egy kávét, és nem telefonálgatnak.

2014. május 8., csütörtök

Végrendelkeztem

Most már 3 embernek megéri agyonütnie. :D

2014. május 7., szerda

Gyökér

Van egy fogam, ami miatt már ősszel aggódott a fogorvosom. Hát, most megszívtam. Az ínyemen annál a fognál nőtt egy dudor. Szerencsére, pont volt hozzá egy megbeszélt időpontom tegnapra. Mondom neki, nőtt egy dudorom. Nem fáj, meg semmi, de csak ott van. Székbe be, fej hátra, ezer wattos lámpa már az arcomban, szem becsuk, nézi...  Reakciója: "Nagyszerű... csodálatos... hát ez csodálatos... csodás..." Mindez azzal a hangsúllyal, amikor érzed, hogy nem őszinte a mosolya... Na mondom, gáz lesz... Következő mondata: ezt gyökérkezelni kell.
Nagy sóhaj magamban, na mondom,akkor megint gyógyszer, hogy lehúzzuk a gyulladást, fene tudja hány hét, mire lelohad, ha lelohad, örülhetek, ha nem kell felvágni... és ebben a pillanatban meglepődtem, mikor érzem, hogy fúrja a fogam és 5 mp múlva már nyomja is fel a tűt, hogy kicsavarja a gyökérideget.
Közben megnyugtatott, hogy semmit nem szabad éreznem. Ez mondjuk így is volt. Egyszer éreztem kisebb fájdalmat, mikor épp a gyulladt részen matatott.
Ez jó kör volt...

51. nap

Tegnap megkaptam a szekrényt a bútorok közül. Gabóca csak azt felejtette el, hogy állítható magasságú polcokat kértem. :D Szegény, furkálhatott még egy pár likat ott helyben, és még fog is. Mondjuk felcipelni sem volt semmi... Este át is pakoltam a ruhákat, de még vagy 30 db fogast kell szereznem az akasztós részbe.
Anyámmal átküzdöttünk néhány bútordarabot, de ideges lettem, mikor hiába mondom neki, mit csináljon csak nem azt csinálja...
 A következő harci feladat (vállfán kívül), hogy gyékényládát szerezzek még a szekrénybe, amibe cserélgetem majd a téli-nyár göncöket.
Nem is annyira a pakolással van bajom, hanem a vásárlással. Elmenni, megvenni, hazacipelni... Bah... Rémes. A pakolás jobb, amikor látom, hogy minden szépen a helyére került.

Holnap pakolnak anyám szobájából. Nem tudom, mit fognak alkotni majd, mit hova tesznek, de majd anyám kitalálja, nem szólok bele. :p Elég volt a 4 napos hétvégén a törékeny cuccokat elsüllyeszteni a beépített szekrénybe (gondoltam is rá, ha leszakadna, sok gondom megoldódna...) lerámolni a teraszt, meg a rahedli könyvét az első emeletről a garázsba. Izomlázam lett mint állat.
Már azt sem értettem, miért kell a teraszt lerámolni, mikor a műanyag vackoknak, meg edényeknek mindegy, ha ott áznak, ahogy eddig, és nem foglalnák a garázsban a helyet. de nem szóltam, mert legalább eltűnik a teraszomról a kupi. Anyám azzal indokolta, hogy meg akarja csináltatni a teraszt is. Járólap megvan, de a burkoló még nem tudja,mikor jönnek.
Nem szóltam csak egyszer amiatt is, hogy anyám kitalálta, a folyosóról is lerámoltat, és oda viteti ki a szekrénysorát. Nem tudom, a fiúk vállalják e majd a sok könyv meg egyéb cucc le vitelét, de ez már legyen anyám dolga. Ugyanis rájöttem, ha megoldja, csak jó lesz, mert akkor, ha visszakerül a szekrénysora a szobába, üres lesz a folyosó, és nem lesz tele a sok vackával.

Szombaton elvileg jönnek a festők. Akkor leszek 19. Hogy hányszor, az már mellékes. :D

2014. április 28., hétfő

42. nap

Hétvégén meg kellett tapasztalnom, hogy sok az ősz hajszálam. Végrendeletet kéne írnom. :D
Ma kaptam e-mailt az asztalostól is, hogy milyen fogantyúkat szeretnék. Hö. Miből lehet választani? :D

Persze a hétvége sem telhetett el veszekedés nélkül. Anyám közölte, hogy nem tehetem a konyhába a 3in1 kávét, csak a nekem kijelölt egy db fiókba, mert "nincs hely, nem féééééér..." Szerinte minden az én cuccommal van tele. Van egy 9m2-es szobám, amiből egy fal ablak + teraszajtó, egy másikon szobaajtó. Neki van egy 4*5-ös szobája, + az egész konyhaszekrény. És az én cuccaimmal van tele az egész lakás. Közöltem vele, hogy oké, de akkor inni se akarj belőle, ha nem fér.
Örüljek, hogy van egy szobám, szerinte, és nem kell albérletbe mennem. Hű, na mondom itt az én időm, közöltem vele, hogy ha szeretné, hogy elköltözzek, csak szóljon, már megyek is.... :D De akkor nekem ne siránkozzon, hogy nem hall rólam, nem vagyok vele, keveset lát, mert most is ezt csinálja... Na akkor még úgy se fog... És akkor biza anyagilag se számíthat rám többet, mert akkor kell a pénz az albérletre.
Na ilyenkor elhallgat. Egy darabig.

2014. április 25., péntek

Női wc

Vissza kell vonnom azt a megállapítást, hogy a női wc mindig igényesebb, mint a férfi wc.
Pár hónapja az irodában, valaki nem képes használni a wc kefét. Vonalkódos a wc alja, le van fröcskölve a wc ülőke. De a csúcs az ma volt. Szaros wc papír a wc mellett.
7 nő dolgozik az irodában. Pár hónappal ezelőttig nem volt ilyen probléma. Akkor jött egy új kolléganő. Nem akarom a szart rá kenni, majdhogynem szó szerint, de azért mégis gyanús.

Leragadtunk

Jó, ha Pünkösdre kész leszünk. Bútor május 5-6, ágy május 12-13.
Festő május 19.
Sírni fogok.

2014. április 24., csütörtök

2014. április 23., szerda

37. nap

Kellemes Húsvét. :D
3 napon át mosogattam anyám 77 fakanalát, evőeszközeit, kismillió kését, tálaló szettjeit, kb. 30-as nagyságrendű műanyag táljait, plusz ugyanennyi tálcáit, a rahedli mennyiségű tepsijét, palacsinta sütőit (van vagy 5-6 csak ebből, különböző méret, magasság, forma). Sütemény szaggatók, porcelánok, tányérok, lábasok, fazekak (csak tésztafőző fazék + szűrő van vagy 3). Aztán konyhagépek: pizzasütő, kávéfőző, mikró, botturmix, gyümölcscentrifuga, vízforraló, vízszűrő, meg ami nem jut most eszembe.
Na meg persze a hülye porfogó üvegek a szekrény tetejére. :/

Ott tartunk, hogy tegnap kolléganő tesója beüzemelte a mosogatót, a kis bojlert, a mosógépet, és megszakértette a WC-t is.
Ebből a konyha-project kiváló. Na a többivel akadt gond. A mosógép bekötése sikeres ugyan, de anyámnak sikerült olyan mosógépet vennie, aminek a madzagja nem ér el a konnektorig, úgyhogy újabb villanyszerelés lesz. Nem tudom, hova tervezték, hogy hova dugjuk be, a padlóba?
A WC még csepeg mindig, sajnos. :( De legalább Béci már tudja, hogy mi baja, szoros az a nyavalyás cső, megoldást is mondott rá, csak ahhoz le kell venni a WC-t, és nem akartuk most a felújítás közepén, hanem csak később.

Festőnek megköszöntük eddigi munkáját, anyám kifizette, és hívunk mást a többihez, ha eljutottunk oda, hogy anyám szekrényét kipakoljuk.

Várom a bútoros hívását (tegnap megígérte, ma hív), hogy mikor lesz kész. Na akkor én átcuccolok, régi maradék szekrényeim le a sufniba, illetve a sufnihoz még csak, mert a sufniban egymás hegyén hátán áll a lom, előbb onnan ki kell pakolni. Aztán bútor be, és szépen rendben vissza a lomok a szekrényekbe.
Ez lesz valószínűleg a 4 napos hétvége terve.
Plusz, anyám szobájából elkezdeni kipakolni, hogy a festő jöhessen melózni.

Anyám szobáját valszeg elkezdem a hétvégén, akárhogy nyűglődik, hogy még ne. De. Mert kibaszottul sok cucca van. Szekrénysor tele könyvekkel, porcelánnal faxom tudja mivel. Kell egy hét, mire onnan kipakolok mindent. Lehet, hogy több.

Megjött a dekorom is, ami hiányzott. Tegnap hívott a járólapos II. Hétvégén vagy pénteken elmegyek érte. Mondta anyám, kezdjek el nézegetni járólapot a teraszra is, hogy időben meg tudjuk rendelni. Ha épp nincs, akkor ugye az lehet 4-5 hét, mire megjön.
Na meg el kéne rángatnom anyámat is, hogy válasszon színt a szobájába a fűrészporos tapétájára majd. Eddig sárgát akart, most kitalálta, olyat akar, ami az én szobámban a sötétebb volt az új festés előtt. Az egy picit sötétebb barackvirág szín volt.

2014. április 18., péntek

32. nap

Nehezen megy a felújítás...
Tegnap, mikor hazaértem, a piás festő még ott volt. Pont akkor szerelték anyám zöld konyhabútorát. Az meg a létra tetejéről üvöltözött, hogy hajrá Fradi. Utána meg jajveszékelt. Tüntetően nem foglalkoztam vele, nem kérdeztem meg mi baja van, mintha nem is lenne ott.
Ha tudná, hogy arra várok, hogy valami nagyot hibázzon, és kirúghassam. Eddig csak azért nem tettem meg, mert nem én boltoltam vele, hanem anyám.
A villanyszerelő is mondta ma reggel, hogy nem szabad leszedni a kapcsolókat, mert veszélyes. Mondtam neki, hogy biztos a festő szedte le. Azt mondja, mondjuk meg neki, ne tegye, mert ha valaki belenyúl, őt veszik érte elő. Ha tudná, hogy nem bánnám ha a piás belenyúlna... Halálát nem kívánom, de legalább lenne ok, amiért hívhatnék mást. :)

Reggel eljött Gabesz az asztalostól lemérni a bútor helyét. Nem mert időpontot mondani, hogy mikor lesz kész. :D Azt mondta, majd a János felhív. :) Ez a másik, amitől tartok, vajon olyan lesz, e, amilyenre gondoltam.

Anyám konyhabútorára meg veszek egy napraforgót. :)

2014. április 16., szerda

Hangulat :D

"Ránézek az ágyra - aludnék... Ránézek a hűtőre - ennék... Ránézek a munkára és semmi..."
:D

2014. április 15., kedd

29. nap

Tegnap mondtam épp a barátnőmnek, ha terhes lennék, nem számolnám így a napokat.
Tegnap megvettem a festéket. Végignézegettem a színskálát fényben, lámpafényben, sötétben. A halványabbak fakónak tűntek nekem, de a szakik azt mondták, felkenve, nagy felületen meg sokkal erősebb lesz, mint így a fali picike mintán. Mindegy, bevállaltam a sötétebb, de legalább élénkebb színeket.
Meglátjuk milyen lesz, de hogy mikor látjuk meg, azt nem tudom. Történt ugyanis, hogy anyám felhívott, hogy nem jön ma a festő, meg holnap sem, mert elesett a létrával. Mondtam, hogy nem kéne annyit innia... Tegnap este már kiakadtam, hogy félig bevakolta a tiplijeimet. :)
Nem baj, lesz ideje az asztalosnak a bútorokkal. Ahogy kolléga mondta, elég ha minden nap húz egyet a smirglivel...

Libbenő szári és fűszeres jakvaj. Ebben a katalógusban megtalálható mindkét szín (17. és 25. oldal). Ezt a kettőt választottam.
http://www.pillertuzep.hu/pdf/festekek_akzonobel.pdf

Nem hozzák ma a konyhabútort sem, majd csak csütörtökön. :D
Nah. :D


2014. április 14., hétfő

28. nap

Ott tartunk, hogy a járólapom lent van (kivéve az ominózus 4 db kockát).
A konyha és a spejz úgy néztem festésileg kész van. A szobám kiglettelgetve nagyrészt. Még fel kell fúrni néhány tiplit. Ma elmegyek festéket nézni. Remélem, sikerül. Kicsit aggódok, hogy hogy sikerül választanom majd színeket.
Várom, hogy az asztalos hívjon, mikor jönnek méreteket venni a bútorhoz.
A konyhába holnap hozzák a konyhabútort, szerdán jön a villanyszerelő bekötni a cuccokat és a hűtőnek átszerelni az ajtaját a másik oldalra.
Kell még a vizes, hogy bekösse a mosogatót, meg a WC-t megcsinálja, mert most jobban folyik, mint előtte, hogy hozzányúlt. :D
Ha meglesz a bútorom, visszacuccolhatok, és lehet kirámolni anyám szobájából. Gyanítom, hogy majd valamikor május elején.
Ha meglesz a dekor csempém, meg a fürdőben a WC, akkor visszajöhet a burkoló is, amikor lesz egy pici ideje.
Remélem, közben az alkesz festőnek sikerül majd befejeznie az előszobát, hogy a beépített szekrénybe legalább vissza lehessen cuccolni jó pár dolgot.

2014. április 10., csütörtök

:/

Azt hittem, túl vagyok egy szar periduson, de tévedtem. Fáj a hasam, fáj a fogam ( a nagy szélben megint begyulladt valszeg), itt volt a nem-szeretjük-de legalább-fárasztó ügyfél, a járólapom nem olyan lesz lerakva, mint elterveztem (nagyobb a világos csempe, mint számítottam rá), és még fázom is. Hogy 10 fok van a lakásba és kosz és rendetlenség, már alapnak számít. Más nyűgöm nincs egyelőre, de hosszú még a mai nap.
Az egyetlen pozitívum egyelőre az volt, hogy álmomban megcsókolt Ő. Rövid volt, de olyan kis követelőző. :)  :) Élőben is be kéne vasalnom rajta.

2014. április 9., szerda

23. nap

Ott tartunk ma.
Tegnap a konyha sarkában felraktak kb. 30 db csempét a burkolók, meg egy sor járólapot az előszobában. Nagyjából két órát voltak ott. Nem baj, beljebb vannak, biztos előző helyen végeztek és gondolták, nem hagyják kárba a fél napot.
Alig várom, hogy a festő megpattanjon majd, mert folyton felhajtva hagyja a wc tetejét. Vazz' női szakasz, nem tűnt fel?
Különben is, wc karimának és tetőnek lent van a helye. Aki ezt nem érti, ásson magának budit a kert végében, vagy pottyantóst. Nem véletlen van az a wc tető.
Nahát!

2014. április 8., kedd

Háború és béke

Elkezdtem.

2014. április 2., szerda

Burkolt egyenes célzás

- Találtam egy nagykátai üzletet is, felhívtam a mobilt, de olyan ismerős volt a faszi hangja gyorsan letettem. Jobban utána néztem a honlapnak, és jéééé, valóban, ugyanaz a faszi... :D Na, ezzel nem akarok újra tárgyalni...
- Megmondhattad volna neki, egy fasz miatt keresel 3 dekort, aki nem tudja mit csinál :D

És tényleg :D

Amikor az is baj, ha túl korán jön a burkoló

Az ember azt hinné, hogy a mai válságos gazdaságban, amikor nem nagyon pörög az üzlet - legalábbis a kereskedők erre panaszkodnak -, az üzletek arra törekednek, hogy mindent a vevő feneke alá tegyenek, hogy az visszatérő ügyfél legyen, vagy ajánlja őket másoknak.
Hát nem. Óriási tévedés.

A csempebolt, ahol a járólapomat vettem, elrontotta a dekor csomagomat. 4 kis kocka zárócsempére lett volna szükségem és 8 hosszúra a mintához. Helyette kaptam 12 hosszút.
Gondoltam, nem cserélem vissza, megtartom a 4 plusz hosszút, történhetnek balesetek, és hát, akkor legyen tartalék. Na de a négy kis kocka kéne. Felhívtam a pasast, hogy gond van.
Ott kezdett gyanús lenni, hogy javasolták, hogy vágjunk a hosszúból oda kockát.
Mi vaaaan?
Mondom ember, te a hosszúból nem fogsz olyat vágni, ami odaillik. Nah, megígérte, hogy utána jár, van e máshol raktáron, szólt, hogy kb. csütörtök magasságában meglesz. Megkértem, hogy ha megvan, akkor vigye el egy kollégámhoz, mert egy helyen laknak, és majd ő behozza nekem. A dolog sürgős, a burkolók sokkal, sokkal gyorsabban haladnak, mint ahogy előzőleg mondták, kb. 2 héttel előrébb járunk (ld előző bejegyzések).
Segítőkész volt. Eddig rendben is lenne.

Csütörtökön felhívtam. Hívjam pénteken. Pénteken felhívtam. Mindjárt megnézi, pár perc. Fél óra múlva visszahívtam... Nem veszi fel. Kb. négyszer próbáltam, mire felvette a munkatársa. Hát, ő nem tudja, szerinte a kolléga most ment hátra megnézni, neki csak a kezébe nyomta a telefont.
Végre beszéltem vele. Azt mondja, 3 megvan, de nem tudja, hol a negyedik. Kezdtem elveszteni a fonalat. Három megvan, de a negyedik nem? Hát, lehet, hogy valaki leejtette, és összeseperte. :o ???
Végül megbeszéltük, hogy a meglévő hármat elviszi a kollégámhoz, hogy legalább az meglegyen. Egyet meg megpróbálunk akkor beszerezni.Közben én is hívtam a gyártó nagy forgalmazóit itt, Magyarországon, de sehol nem volt.
Tegnap este anyám csempéjét is meghozta egy másik kereskedő. Faszi nagyon rendes volt, mondta, hogy ő is utánanéz, ha nincs, megrendeli ő nekem, de mondta, hogy lehet, hogy így nem rakják le addig a burkolók, mert ugye a gyártás során mm eltérések és szín eltérések lehetnek, sajnos. Hurrá! Az szép lesz.

Mondanom sem kell, kedden az első kereskedő nem vitte el a kollégámhoz azt a hármat... Kezdek kételkedni, hogy egyáltalán az a három megvan. Sumák!

 

2014. április 1., kedd

Bolondok napja

Kicsit megtréfáltam a kollégákat. Hozatják a kaját egy helyről. Én meg összecseréltem a tetőt rajtuk. Kicsit keresgélték, kinek hol az ebédje. :) Sajnos, csak pár kolléga megtréfálása volt lehetséges így. Egyelőre szerintem, nem tudják, hogy én voltam.

Gondolkodtam egy másik tréfán is. Terveztem, hogy felhívom az egyik kollégát, akinek a fejlesztését ma vitték el egy bemutatóra. Gondoltam, felhívom reggel 7-kor (amúgy 9-re jár), hogy nagyfőnök üzeni, azonnal jöjjön be a céghez, mert valami baj van a dologgal. Megmenekült, mert elfelejtettem. :)

Még nem fűrészelték ki alólam a széket... :)


Állunk a betonban

... és pallón közlekedünk. Egész jól megszoktam, hiányozni fog. :D
Egyik nap mondtam barátnőmnek, ha nagyon szeretnek az angyalok, húsvétra az én részem meglesz. Hát, a burkolókon nem múlik, azt hiszem. A csempeáruházon annál inkább. Összetörték az egyik dekoromat, úgyhogy újra kell rendelni. 2-3 hét. Hurrá.
Anyám cucca is a héten érkezik, de hogy melyik nap, azt nem tudni.
A bútorom sem biztos, hogy kész lesz, mert az asztalos nem lesz 11 napot, ami azt jelenti, hogy valamikor 13-a környékén melózik megint. Lehet, csak húsvét után fog hozzá. Pedig már nem akartam visszavinni a régi bútort a szobámba, főleg az ágyat nem.
Közben meg is fáztam, mert a beton miatt le vannak szedve az ajtók, csak bejárati és a szobaajtó van meg. Ablakok is nyitva. Én meg rohangálok a hidegben a fürdőszobába ki és be.

2014. március 28., péntek

Mintás aljzatbeton

Megtanulni repülni... ... ilyen gyorstalpalót keresek. Estig kéne a tudás.
Ma reggel - mikor máskor - közölték, hogy kiöntik az előszobát is. Na de mondom, hogy jutok be? Hoztak pallót. De hova fogják tenni? Ne aggódjak, megoldják. Hát baromi kíváncsi leszek... :)
Barátnőm ma reggel közölte, hogy megtanította repülni a telefonját, a falhoz vágta mérgében.
- Figyi, nem jössz fel ma este? Nekem úgyis repülnöm kéne a szobámba, bedobhatnál... Aztán beugrasz a nagyszobába, és kidobsz, amikor be akarok menni a fürdőbe... Ellennénk :D Meglett a pénzem is. :D
- Hurrá, akkor utána be is nyomunk :D
- Szépen nézne ki, ha benyomnánk és összehánynánk az előszobát. :D Mondhatnám hétfőn a melósoknak, hogy tettünk bele mintát, mert olyan egyhangúan szürke volt :p
- Vmi kukoricás piros paprikás izét kell akkor ennünk, a szürkén az jól mutat.
- Mindegy, mit eszel, úgyis rózsaszín lesz, és úgy fog kinézni, mintha dinnyét ettél volna :D
- Te nem tudod, nem mindegy... na ez a story: dec. volt, valami bulit csináltunk otthon. A férjem, anyuék, tesómék, meg mit tudom én ki, rendeltünk pizzát. Csak az exem evett kukoricásat. Mindenki elég jól be volt nyomva, táncoltunk, ettünk , ittunk. Másnap nézem az ablakom alatt a falat, látom kukoricás... A kis buzi meg tagadta, mondom neki tagadjad, de akkor is te mosod le a falat. :D Mondom vazze, 8 ember mondja, hogy te ettél kukoricásat. Akkor csak te okádhattál ki... Na ezé' nem mindegy mit eszel, de a sárga a zöldön is jól mutat.

 Hát ez kész :D

2014. március 27., csütörtök

Újratervezés 2.0

Még csak nem is 1.2.
Megvan, az eredeti terv, hogy majd a 7-i héten jönnek a burkolók?
Ma reggel közölték, hogy bevakolják a kis maradékot, ami még van, és holnap felszedik a parkettámat, betonoznak.
Megvan, hogy a nagyszobába át kéne pakolnom a bútort és a benne lévő dolgokat?
Megvan, hogy a nagyszobában se világítás, se áram? Megvan hogy még kosz van, mert világítás hiányában és vakolással egybekötve még takarítva sem volt?
Reggel 7-re jönnek.

Barátnőm azt mondta pár napja, az építőiparban hetes csúszásokkal kell számolni...
Melyik irányba? :)
Jah, és anyámnak még nincs csempéje!

2014. március 26., szerda

Újratervezés 1.0

Ütemterv szerint, szerdán jött volna a burkoló egy embere.
Előtte szóltak, hogy kedden hoznának anyagot. Ok.
Kedden reggel meg is érkeztek. 4-en. A főnök azt mondta, hogy akkor itt is hagyna két embert elkezdeni a munkát... :o Mondtam neki, ok, csak ha a szobámba akarnak jönni, szóljanak, mert össze kell pakolni.
Közben jött a villanyszerelő, aki kérte, várjam meg reggel. Mondta, hogy elrontotta a konnektor helyét az asztal mögött, kijavítaná és lejjebb tenné. Nah, gyorsan kis összepakolás, még száradó ruhák ki a teraszra, zsákolás stb.
Burkolók ezen úgy felbuzdultak, hogy mire hazamentem, bevakolták a szobám. :D
Ehhez képest most várom, hogy mikor szólnak, hogy húzzak ki a szobából, mert betonoznának... Fel vagyok rá készülve, hogy már esetleg hétvégén meg kell lépnem. (Eredetileg 7-i hétre van tervezve.)
Nem bánom, haladjunk.... :)
Ma még jön a vizes. Remélem, be is fejezi, amit akar, és nem hagy ott víz nélkül este. :)

2014. március 21., péntek

Ütemterv

Nah, most felírtam a naptáramba, hogy is állunk.

12. hét
Ma kivésték elvileg a szobám, az utolsó helyiséget.

13. hét
Hétfőn nem tud jönni a villanyos, máshová megy.
Kedden jön, hogy mit csinál még, azt nem tudom, lehet, hogy behúzkodja az új vezetékeket a szobámban is, passz.
 Szerda magasságában jön a burkoló brigádtól egy ember, aki elkezdi befoltozni azt, amit most egy hétig véstek, meg az ablakok helyét a nagyszobában, illetve a konyhában.
A héten egyik nap még leszedik a csempét a konyhában, és felszedik a linóleum burkolatot.

14. hét
Valószínűleg lesz egy hét szünet 31-6-ig, mert a burkoló máshol melózik addig.

15. hét
7-i héten tudnak jönni, azt mondták, kb. egy hét alatt burkolnak majd.
Nálam betonozni is kell a járólap alatt.

16. hét
14-ei héten jöhet elvileg a festő, hogy kifessen a konyhában, spejzban. Talán a szobámban is már. Nem hiszem, hogy előbb festene, mint ahogy a burkolást megcsinálják, mert csak összekoszolódik.
Ha nem csúszunk, és tartjuk az ütemet, akkor ennek a hétnek a második felében jöhetnek a bútorok a konyhába és a szobába.
Ha minden jól megy, húsvétkor pakolok.

17. hét
Lehet kipakolni anyám szobájából, hogy el lehessen húzni a 4 méter hosszú, 2 méter plusz valamennyi magas szekrényét a festéshez / tapétázáshoz.

18. hét
Remélem, a teraszról vissza lesz pakolva minden a helyére, illetve a folyosó nagy része is.
Akkor leülök egy nagy üveg Jägerrel a friss járólapomra, és meghúzom az üveget.
Na akkor lesz kész.
6 hét. Úristen!

2014. március 19., szerda

ThinkPad

Bevittem ma lapitopit, mert valami mindig megfogja a külső vinyómat, és nem tudom leválasztani. Csabi kolléga azt mondta, megnézi nékem. Épp molyolunk rajta,mikor megjelenik másik kolléga.
Gergő: Kié ez a gép?
Csabi: Katáé.
Gergő: Az nem lehet.
Csabi: Miért?
Gergő: EZ egy ThinkPad.
Csabi: És?
Gergő: Ilyet nő nem vesz.
Én: Most azért mondod, mert nem rózsaszín tolldísszel?
Gergő: Egy nő azt nézi, hogy csilli-villi legyen és rózsaszín. Nem ronda, tömzsi, fekete (ráadásul használtan). Te vetted?
Én: Csabi megkérdezte, hogy tetszik-e, én meg visszakérdeztem, hogy működni fog? Azt mondta, igen. Ennyi.
Csabi: Én mondtam neki, hogy ilyet vegyen.
Gergő: Akkor ezért.

Hiába, "befenyítettem" Csabit, ha nem működik, neki kell megcsinálnia. :D Úgy ajánljon bármit. :)

Két nappal közelebb a végéhez

Felújítás szappanoperánk ott folytatódik, hogy mikor hazaértem, anyu azzal fogadott, hogy ki kell pakolni a beépített szekrényből, mert belül megy majd a villanyvezeték. De villany már csak az én szobámban van, és az előszobában. Úgyhogy sötétedésig kéne. Megkérdeztem, mit akar látni az üres konyhában és spájzban, ahova pakolni szeretne? Lesz annyi fény az előszobából, amennyi kellene, úgyhogy elhúztam köpölyre, 7 körül jövök :D
Kipakoltunk. Közben lefejeltem párszor a beépített szekrényt belülről. :D Bevertem a fejem, lehorzsoltam az orrom, mert a fóliázáskor bele kellett bújnom basszus, hogy elérjem a belsejét.
Vannak élmények. :) Kozmetikusom megnyugtatott, mikor náluk volt átépítés, három hónapig tartott, a belső lépcsőt megszüntették, kívülre tették, és ő 3 hónapig létrázott az emeletre...
Ahhoz képest, én valóban egy barátságos cserkésztáborban vagyok. :D

2014. március 18., kedd

Egy nappal kevesebb

Nagyszoba kivésve.
Azt hittem, a nap fénypontja az lesz, hogy a hatalmas méretű plüss Mici mackóm gumibugyit kap (szemeteszsákot, hogy megvédje a portól), de tévedtem, anyám rácáfolt.
Esze semmi. Mondtam neki, hogy becsúszott egy boríték valahova még régebben (eddig jó helyen volt legalább, biztos helyen egy betörőtől), erre elmondja a villanyszerelőknek.... 
:o

Amúgy minden reggel az Edda "Őrült" c. számára kelek. Az az ébresztőhang a telefonban. Mindig belefojtom a Patakyba a szót, és általában csak addig jut el, hogy "Az élet az ma csodás dolog..." vagy még addig sem. :)
Legalább optimistán indul a nap. :)

2014. március 14., péntek

Átlátni a káoszt

Ott tartunk, hogy szállás még nincs, de legalább sikerült beszélnem a burkolóval és a villanyszerelővel. Természetesen a délután az 5 óra volt... Mindegy, itthon voltam fél napot, legalább lepakoltam a szekrénye tetejéről a könyveket, kiválogattunk párat, ami biztos nem kell, a többit a dobozba raktuk a folyosóra.
Következő elvégzendő dolog a listán, ha végeztünk az egész hercehurcával, elcipelem gyékényládát venni a szekrény tetejére a könyveknek, mert azt le lehet takarni valami terítővel, amit kimos havonta. Azt viszont nem akarom többet látni, hogy 10-12 éves por van a könyveken.
A következő 3-4 hetes terv a mesterekkel kalkulálva a következő:
Villanyos bácsi jön kedden, csütörtök - péntek magasságában távozik, és jön a burkoló bevakolni a kicserélt nyílászárókat, a kivésett falat.
Közben, mikor szobámhoz érnek, mivel az ágyat el kell mozdítani, hogy falat tudjon vésni, átrongyol a burkoló, felszed néhány parkettát az ágynál, hogy megnézze mi van alatta. Ha mázlim van, nem kell betonozni. Ha nincs, beton, 1 hét száradás, aztán burkolás. (Józan paraszti ésszel, akkor, ha beton, előbb a szobámból kell kirámolni mindet, betonoz, és amíg az szárad, addig vakolja a többit, meg burkolja a konyhát.)
Aztán jöhet a festő. Akit még fel sem hívtak. :D No comment.
Én meg alszom a fürdőkádban, és álmodozok egy magas, jóképű, barna hajú, meleg barna szemű, szép szájú pasiról, aki átölel a két erős karjával.
Kurva kemény lesz a fürdőkád. :D

... hogy mi van?

Ott tartottam, hogy szálláskutatás, nézelődés, járólapot kezdtem el keresni a neten a szobámba, honnan, milyet, mi tetszik, elérhetetlen messzeségbe - Debrecenben láttam nagyon jót, ki is szállítják, szó se róla, na de azért mégis megnézné az ember előbb, nem? Amúgy nem, de erre majd visszatérek.
Mondom anyámnak, ha zöld csempét akarsz, kezdj el keresgélni, mert én nem keresek helyetted, én zöldet tuti nem akarok, ha nekem kell beszerezni, nem lesz zöld, arra mérget vehetsz. Max akkor, ha egyedit csináltatok és belevésetem a zöld járólapba a Fradi sast.
Azt kérdi tőlem, hol van a környéken ilyen bolt. Hát mondom, mit tudom én... Nem járólapoztatok én minden héten. A fürdőszobához a Jászberényin vettem a Zalakerámiában, kinéztem a netről, odamentem a burkolóval, elhoztuk, ennyi. Van ott még más üzlet is, majd nézek még a netről pár üzletet, de én ki nem mászom a Jászberényi útra, mikor ő egész nap itthon van. Fogja kézen a szomszédot és menjen el vele megnézni. Kísérgette eleget a MÁV kórházba meg a tököm tudja hova, most ő is viszonozhatja.
Eltelik egy nap.
- A szomszéd nem jön el velem.
- Itt egy lista a környéken, de ezeknek nem lesz olyan nagy választékuk, és zöldben meg pláne nem hiszem.
(Soroksári út, Üllői úton kettő, Ady Endre út stb.) Én közben találtam a 17. kerületben, hol máshol, mint BKV-val 1,5 órára, ami tetszett látványtervben. Felhívtam. Küldjem el a paramétereket mire gondolok. Nosza kiválasztottam 3-at, plusz egy kültérit a teraszra majd; egy kivételével mindegyik raktáron van. Ollé.
Múlt hét kedd környéke
Anyám felhív a munkahelyemen, hol máshol, mindig ott kell, este nem tudunk ilyenről beszélni, mert akkor nem tud gyorsan lerázni, és még kérdéseket tennék fel, amire válaszolni kéne.
- Jövő hét utáni héten kedden kezdenek a villanyszerelők.
- Jó. :o - Gondolatban kar széttár, én még nem beszéltem vele, nem volt alkalmam elmondani, mit szeretnék, mit hova stb. Na, gondoltam erről ennyit. Tuti nem tudja, hogy szeretnék még egy villanyt a falra, hogy kell egy gyengeáramú vezeték a kábel TV-nek, telefonnak, modemnek, routernek, a toronyóra láncának stb.
Következő kérdésem, mert gyorsan vágott ám az agyam, mint a villám:
- Meddig tart kb?
- Azt nem tudom, majd megmondják, még jönnek addig, mert jön burkoló is még, hogy megnézze. Valami ismerőse.
- Ahha... :o
Szállás tovább keres, érdeklődés, most már legalább a konkrét dátumot tudva, hogy mikortól, és onnan valszeg minimum 2-3 hét. Sikertelen művelet, teltház. De nem adom fel.
Anyám közben elment a Baumaxba, kb 6 villamosmegállónyit volt hajlandó megtenni a csempéjéért. Látott olyan járólapot, amilyenről beszéltem. Kedden este meló után elmentünk megnézni. Siralmas volt a választék számomra. Lényegtelen. :) Megemlítettem neki, hogy én szeretnék elköltözni ha sikerül, amíg tart ez a cécó, legalább a szabad ágyban nem kell gondolkodni, hogy hol tudok aludni. Kerestem több helyet már, de még vagy nem érkezett visszajelzés, vagy nincs hely. Fintorgott, de nem szólt semmit.
Másnap, szerda. Felhív, szintén a munkahelyemen. Hol máshol?
- Beszéltél az albérletessel?
- ???
- Hát, akit mondtál, hogy kerestél. Mert akkor én is mennék.
- Teltház. De az nem albérlet, hanem szállás. Albérletet nem találtam rövid távra, csak hosszúra, havi 80-90 ezerért alsó hangon, az meg felejtős, nincs pénzem havi 80-90 ezres albira egy évig. A nekem sok.  - Közben kavarognak a gondolatok a fejemben, hogy nem úgy volt, hogy a szomszédban alszik?
- Jah, és csütörtökön jön a burkoló meg a villanyszerelő, jó lenne, ha itthon lennél.
- ???? hogy mi vaaaaaan?
Hazamentem, piszkosul összevesztünk. Hogy min? Inkább nem részletezem, de felhúzta az orrát, mert semmi épp érve nem volt, mindet szétszincáltam. Lehet, elgondolkodott, mert másnapra lejjebb került az orra...

... majd lesz valahogy!!!

... valahogy mindig lesz, csak kérdés, ez mennyire tölti el az embert elégedettséggel... :)
Lakásátalakításba fogtunk. Gondolkodtam hogy a vazze' kategóriába tegyem e, vagy legyen külön valami olyasmi címke, hogy "vazze', vagy olyan, hogy vazze', esetleg vazze', mert leginkább ezek illenek rá.
Ott kezdődik, hogy anyám betervezte tavaszra, azaz mostanra. Kezdeti lelkesedése nagy volt, hogy majd mindent becsomagolunk, raktárba, mi albérletbe... Decemberben mondtam neki, kezdje el szervezni, utána járni, lehetőségeket keresni, csempét választani, konyhaszekrényt terveztetni, árajánlatot kérni róla, mert ez nem úgy megy, hogy egyik nap gondol egyet és minden elintéződik. Az csak a milliomosoknál működik, mert ők meg tudják fizetni, hogy naaaaaaaagy, erre szakosodott cégek, jó sok százezerért rögvest ugorjanak nekik. Válasz:
- Hagyjál békén, nem érdekel most, majd lesz valahogy...
Hiába no, Lujzika a Farmvillen érdekesebb volt.
Lényeg. Ablakcsere megvolt. Vakolásra vár. Ez volt a kisebbik hercehurca, már akkor elkezdet kipakolni, hogy az ablakosok hozzáférjenek az ablakokhoz. Kicsit csodálkoztam, hogy mennyi mindent kirámolt, mondtam is neki, hogy ennyire azért nem kell, elég, ha hozzáférnek. (Végigcsináltam a saját szobámban, volt tapasztalatom.) Lényegtelen, ráhagytam, csinálja. Ablakcsere megtörtént a szobájában és a konyhában is.

Második felvonásban felhívta a villanyszerelőt, hogy mikor tudna jönni dolgozni, mennyiért stb. Még falba vakolt vezetékeink vannak, csövezni, vésni kell, földelés kell.
Egyszer csak felhívott a melóhelyemen:
- Volt itt a villanyszerelő, felmérte, ad árajánlatot.
- Jó. - Tártam szét a karjaim gondolatban, most erre mit mondjak?
- Majd jön még, és akkor majd te is, elmondod neki, hogy mit szeretnél.
- Mikor?
- Azt nem tudom.
- ????
Gondolkodóba estem, hogy bakker, ezt a rumlit, anyámmal, így, eképpen, ilyen formában, ezzel a szervezettséggel és információhalmazzal, nehéz lesz egy fedél alatt átvészelni. Albérlet kell, szállás kell, menekülni kell. Elkezdtem felkutatni szállásokat, hol mennyiért. Na de foglalni nem tudtam, mert ugye úgy nem lehet, hogy majd jövök valamikor, és majd távozom valamikor úgy február közepe és május közepe között. Illetve lehet, ha valakinek sok pénze van és ki tudja bérelni olyan hosszú időre a szállást.

"- Majd lesz valahogy."



Aki tőlem fél: átlagos

Moha: Van már szállásod a felújítás idejére?
Én: Nincs még. Majd egyik nap egyikőtöknél, másik nap másik'toknál.. :)
Moha: Tesztelni akarod a tűrőképességünket? :)
Én: Pisti nem mondta még, hogy ez az új munkahelyi teszt? Ettől függ a fizuemelésetek. :D
Csabi: ...-hoz nem tudsz menni?
Én: Hát, nem ajánlotta fel... :D
Csabi: Biztos fél tőled.
Én: Fél? Milyen pasi már az, amelyik fél tőlem?
Moha: Átlagos. :D

Hát, ezt megkaptam :)

2014. február 28., péntek

Még hogy a nők nem tudják, mit akarnak...

a pasik sem :D
Mai kedvencem ismerkedős oldalról.
Adatlapján az áll, hogy "csak komoly kapcsolatot keresek".
Ehhez képest, már elsőre azt írja, hogy megkóstolna. Felhívtam rá a figyelmét, hogy beletörhet a foga. Másodszorra már: "Vallalom a kockazatot..! ;) Egy kellemes, atszeretkezett ejszaka? Ma este? Nalad vagy nalam?"

Másik pasi közölte, hogy neki fontos az igényes szex. Aztán beszélgetéseinkből kiderült, hogy ő ugyan szabadban nem, mert bogarak, meg csíp, meg szúr, meg macerás, csak otthon ágyban, párnák között... Aztán azzal dicsekedett hogy eddig 12 a rekord egy nap alatt. Ő nem szereti amúgy sem elhúzni.
Gratula. Valóban igényes lehet. :D

2014. február 20., csütörtök

Mai magyar kórházinformatika

Megyek be az ügyfélszolgálatosokhoz, nagyon beszélnek valamit, hármas kupaktanács... Kérdem, mi történt?
- H...-i rendelőben valaki szépen letörölte az SQL adatbázist.
- Akkor most meghalt minden?
- Nem, a betegek még élnek. Egyelőre az informatikus is...

2014. február 8., szombat

Így mond szépen, hogy szex kell... :)

'Nagyon szép szemed van, és a képedről Shakespeare egyik gondolata jutott eszembe. " A gyönyörűt szaporítani vágyunk, hogy így örökké rózsálljon a szép." '

Az első hagymás csók :)

- Addig mondod, míg tényleg hagymát fogsz enni akkor. :-D
- Mikor?
- Mikor megcsókol először. :-)
- Addigra szerintem tudni fogja, mert azért a hagyma érződik már előtte is. :D De ha ő is hagymát eszik, akkor no problem. Majd izzik a csókunk :D

2014. február 7., péntek

Szótár

- Mondtam ma már, hogy szeretem?
- Azt hiszem, igen.
- Nem csak azt, hogy megölelném?
- ölelés = szeretem; hapcika, szívem = nagyon szeretem;
- Megörökítem a blogban. :D Hátha más is hasznát veszi.
- megörökíteni a blogban = teljesen oda vagyok érte
- Vazz' megyek bővíteni :D

jó segge van = de lefeküdnék vele

Speedbody Ágival

"Akkor most a cellulitis kezelés alatt hasizom gyakorlatokat fogunk csinálni, jó? De ha nem, akkor is..."

:D

2014. február 6., csütörtök

Ismerkedés közösségi oldalon

Fiú: Nagyon tetszel.
Lány: Te is tetszel. (Gondoltam, miért ne? Ismerkedjünk, kutyaharapást szőrével, és tényleg jól néz ki.)
Fiú: Örülök. :) Szívesen megismernélek.
 Lány: Én is téged. :)

 És itt egy napja elakadtunk. Alaposan megismertük egymást. :D

2014. február 5., szerda

Jó duma... :)

Mai kedvencem: "Szia!:) Hozzád képest egy pacemaker leállás,nem is izgalmas! :)" Kár, hogy biztos sokszor elsütötte már :D

2014. február 1., szombat

Barátnőm megírta a hirdetésem :)

"Tüzesen izzó, csinos, szingli, dús keblű oroszlány keresi szerelmi légyottra oroszlánját. hrrrrrrrrrr jeligére a kiadóba :D "
- Nem is vagyok dús keblű.
- A húsboltban sem írják ki, hogy 3 hetes a disznó.

én is szeretlek Eloiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiise :D

2014. január 30., csütörtök

Speedbody és én

Nem mindennapi élmény, amikor az ember direkt áramot vezettet a testébe :D
Ki kellett próbálnom :D
Első nap. Azzal kezdtem, hogy az edzés előtt visszamentem az öltözőbe elpakolni. Mikor jöttem kifelé, Ági (edző), már elindult keresni:
Ági: Már azt hittem, hazamentél... 
Cath: Nem merek, utánam jönnél... :D
Öltözés
Ági: Te, milyen ruha van rajtad? Biztos ebben akarsz lenni?
Cath: Miért, mi bajod vele? 
Ági: Nem mondta senki, hogy pamutba gyere? Legalább 80-85%-osba?
Cath: Nem. Figyi, a melegítőre az van írva, hogy 100% cotton. Igaz, a piacon vettem, lehet, hogy 100% hamisítvány.
Ági: Nem baj, majd most kiderül :D
Cath: Ahan, ha égnek áll a hajam, akkor hamisítvány... 
Spriccelés
Cath: Jesszus, teljesen lemosol? 
Ági: Otthon már nem kell tusolni... :D
Cath: Ami azt illeti, tényleg kellemes meleg. Hozhatom kimosatni a többi ruhát is? :D
Öltözés
Ági: Ez a (polyfom)szőnyeg azért van leterítve, hogy ne szikrázzatok. 
Cath: What? Azt hittem, a hullák vannak alatta...
Ági: Azok is, úgyhogy nem nézhetsz be alá... :)
Cath: Nem a hamujukból van véletlen a szőnyeg?
Ruha felvéve, állok harcra készen, Ági közben matat a gépen.
Cath: Úgy nézek ki, mint egy szárazbúvár.
Ági: Van még víz, kérsz? :D 
Cath: Figyi, mi az a fekete kereszt ott a gépen? Az a likvidáló gomb? Meg előjön rá a halállista?
Ági: (Kerek szemekkel néz...) Milyen kereszt?
Cath: Jah, már látom, az a plusz jel akart lenni, a mínusz jel felett... 
Ági itt kiakadt, fejét fogva nevet.
Cath: Na, melyikünk fog ma előbb elfáradni? :D
Ági.: Azt sem mondta senki, hogy a nyelvedben is izomláz lesz, összeragad a szád, és nem fogsz tudni beszélni?
Cath: Óh, akkor a kollégák örülni fognak. Fel fog pörögni a biznic! Felváltva fognak nekem bérletet vásárolni ide. :D

A többire nem emlékszem, mert kirázódott a fejemből :D
Annyi még, hogy anatómiailag elcseszett egyén vagyok. Amíg állva tornáztunk, semmi bajom nem volt. Háton fekve, mintha gyomron rúgtak volna. Kiderült, hogy a csuklyás izomra rakott tappancs okozza. Hogy hogy, azt nem tudjuk, de az. :D

2014. január 9., csütörtök

Ha nem jár veled, akkor nem te vagy az este, szivi

Az együtt lógás még nem együtt járás

A nőkhöz hasonlóan a férfiak is bizonyos érzelmi védettségre vágynak, amikor egy kapcsolat kezd komolyra fordulni. Ezt a vágyat részint úgy valósítják meg, hogy bizonyos igényeket támasztanak a másikkal szemben. Ki akarják nyilvánítani ország-világ előtt, hogy "együtt járunk". Egy olyan férfi, aki tényleg szeret, azt akarja, hogy teljesen ki akard sajátítani.
A "most van túl egy kapcsolaton" kifogás
Liza: Többször is lefeküdtünk, de kijelentette, hogy nem tudná elviselni, ha bármiféle érzelmi elvárásokat támasztanának vele szemben.
Greg válasza: Baromi jó helyzetbe került: van egy nagyszerű barátja, aki rendelkezik a barátnők minden előnyével, és akit akkor keres fel, amikor ő akarja.
Óvakodjunk a "barát" szótól. Többen használják olyan férfiak és nők, akik ezzel a szóval a lehető legbarátságtalanabb viselkedést próbálják palástolni.
A "de mi tényleg járunk" kifogás
Keisha: Már három hónapja járok egy sráccal, hetente négy vagy öt estét együtt töltünk. Csakhogy nemrég közölte, hogy nem akar lenni senkinek a fiúja, és nem készült fel komoly kapcsolatra. Szerintem csak egyszerűen fél attól a kifejezéstől, hogy együtt járunk.
Greg válasza: Kedves Struccom! Felkaptam az emberi kapcsolatok szótárát és megnéztem, mit írnak a "nem akarok együtt járni veled" címszó alatt, hátha tévedek. Sajnos, igazam volt. A meghatározás szerint azt jelenti, hogy "nem akarok veled járni".
A "jobb, mint a semmi" kifogás
Lidya: Hat hónapja járunk. Körülbelül két hetente találkozunk, ágyba bújunk...  Kedvelem, de ennek ellenére úgy érzem, hogy tulajdonképpen arról szól a dolog, hogy jobb ez, mint a semmi.
Greg válasza: Tényleg? Szóval szerinted, ez ami van, tényleg jobb, mint a semmi? Mondd, teljesen ELMENT AZ ESZED?
A "de olyan sokat van távol" kifogás
Marissa: Amikor végre huzamosabb ideig együtt vagyunk, és amikor már épp összeszedem magam, hogy kicsit beszélgessünk arról, hogy hová is tart a kapcsolatunk, már megint elhúz a városból. Amikor visszajön, megint olyan hülye érzés, hogy most hozzam fel a dolgot, amikor sokáig nem láttuk egymást.
Greg válasza: Hadd osszak meg veled egy kis titkot az utazós fiúkkal kapcsolatosan: alig várják már, hogy elhúzzanak. Igazság szerint örülnek annak, hogy megadatik számukra ez a lehetőség, vagyis van egy vészkijárat, ahol mindig távozhatnak. Ha semmiféle erőfeszítést nem tesz abba az irányba, hogy meggyőződjön róla, hogy amíg ő nincs otthon, addig te nem keresel magadnak valaki mást, akkor azt hiszem, ezúttal te is rossz gépre szálltál. Hagyd el a fedélzetet!

A megkérdezett srácok 100%-a azt válaszolta, hogy soha nem gátolta őket egy kapcsolatban az, hogy esetleg félnek attól, hogy kiadják magukat.
A pasik akkor is elmondják, hogyan éreznek irántad, ha nem vagy hajlandó meghallgatni őket, sőt nem hiszel nekik.

(részlet: Majd hívlak, baby)

2014. január 8., szerda

Ha nem hív fel, akkor nem te vagy az esete, szivi

A férfiak ismerik a telefon használatát

Hát persze azt állítják, hogy elfoglaltak.
- de mi férfiak, pont olyanok vagyunk, mint ti. Egy fárasztó nap után - vagy közben - szeretünk elbeszélgetni olyasvalakivel, akit kedvelünk.
A "de ő annyit utazik" kifogás
Gyengéd, megértő, figyelmes. Pár mondattal később azonban azt írod, igazság szerint nem is hív fel akkor, amikorra mondja. Sőt, mindig te hívod őt. Ez azt jelenti, hogy se nem gyengéd, se nem figyelmes. És megértőnek sem mondható, ha már itt tartunk. Azt kérdezed, hogy akkor miért olyan kedves, amikor felhív? Azért, mert a férfiak gyávák, és inkább a végtelenségig húzzák, mint közöljék a rossz hírt.
A "de annyi minden nyomasztja egyszerre" kifogás
Legyen szó földrengésről, égszakadásról, földindulásról, szállítsák kórházba, rúgják ki az állásából, karcolják meg a Ferráriját, akkor sem szabad megfeledkeznie arról, hogy felhívjon. Soha!
A "lehet, hogy különbözőek vagyunk" kifogás
- A barátom, akivel élek, nem szeret telefonálni. Egyszerűen nem hív, ha üzleti ügyben távol van. Néha azt gondolom, hogy egyszerűen csak más a stílusunk. Ugyanakkor azt is gondolom, hogyha az ember szeret valakit, akkor szívesen felhívja olyankor, ha nem lehet vele. Szerinted hülye vagyok?
- Kedves Nemhülye! A fiúd viselkedésére csak az adna magyarázatot, ha titkosügynök lenne.
A "de hiszen ő annyira fontos" kifogás
Az "elfoglalt" szó a párkapcsolatok tömegpusztító fegyvere. Olyan férfiak mondják, akik nem szeretnek egy nőt annyira, hogy felhívják.


2014. január 4., szombat

Beszédes

- Az milyen, mikor facing helyett fucking-ot olvasok?
- No comment :D
- Beszédes... :p

2014. január 2., csütörtök

Szilveszteri aranyköpés

by FB ismerős
- Piálás előtt ne egyetek franciasalit! :D
- Csak aki szereti a kirakóst?
- Miért? A krumplisaláta jobban mutat a falon?

2014. január 1., szerda

Ha nem hív randira, akkor nem te vagy az esete, szivi

Mert hidd el nekem, ha tetszel neki, el fog hívni.

Olyan sok nő mondta már nekem, "Greg, a férfiak irányítják a világot". Hű! Ezek szerint tényleg mi vagyunk a teremtés koronái. Na jó, ha így van, akkor azt mond meg nekem, miért van az, hogy képes vagy azt feltételezni, hogy egy férfi képtelen arra, hogy fölvegye a telefont, és randira hívjon?
Néha magad is elhiszed azt, hogy mi "túl félénkek" vagyunk vagy "épp most estünk túl valami kellemetlenségen". Hadd hívjam fel valamire a figyelmed: a férfiak számára nincs nagyobb öröm, mint az, amikor megkapják azt, amit akarnak.
Ha vágyunk rád, akkor meg fogunk találni. Ha úgy gondolod, nem adtál elég időt ahhoz, hogy észre vegyen, akkor gondolj bele abba, mennyi ideig tartott neked, hogy észre vedd a pasit, aztán ezt az időt oszd el kettővel. Ugyanis neki ennyire van szüksége.
Néhány kifogás, amelyeket a nők gyártottak azért, hogy magyarázatot adjanak számukra nem kielégítő helyzetekre.

A "lehet, hogy csak nem akarja tönkretenni a barátságunkat" kifogás
Elég süket szöveg, de azért válik be, mert olyan bölcsnek tűnik. Ha valaki nagy hatással van ránk, akkor nem tudunk parancsolni magunknak - többet akarunk. Ha valaki a barátunk, de egyúttal vonzódunk is hozzá, akkor szeretnénk egy lépéssel tovább menni.
A " lehet, hogy tart tőlem" kifogás
A kellemetlen munkahelyi tapasztalatok ellenére, a fiúk teljes lelki nyugalommal képesek randizni a főnöknőjükkel is akár. Lehet, hogy a szokásosnál kicsit egyértelműbb jeleket kell küldeni feléjük, de higgyék el, egy kacér mosoly, vagy egy kacsintás ebben a szituációban is tökéletesen elegendő.
A "lehet, hogy egy kicsit lassítani akar" kifogás
Ha egy srác tényleg nagyon kedvel téged, és van valamilyen személyes oka arra, hogy kicsit lassítson a dolgon, akkor azonnal, félreérthetetlenül közölni fogja. Nem hagy kétségek között vergődni, ugyanis nem szeretné, hogy frusztrálva érezd magad és lelépj.
A "de hiszen megadta a számát" kifogás
... vagy csak rád bízta a feladat oroszlánrészét? 'Hívj fel", "Küldj egy e-mailt", "Mond meg Joey-nak, hogy valamikor elmehetnénk valahová". Ne dőlj be ezeknek. Amikor egy pasi vágyik rád, akkor ő végzi el a munka dandárját.
Általában a férfiak szeretnek vadászni a nőkre. Szeretjük azt, ha nem tudjuk biztosan, hogy el tudunk-e kapni benneteket. És ha sikerül, akkor ezt nagy kitüntetésnek vesszük. Különösen, ha jó sokáig tart a vadászat. Persze tudjuk, hogy túl vagyunk a szexuális forradalmon, csakhogy mindez még nem változtatja meg a férfiakat.

MAJD Ő MEGTALÁL, ÚGYHOGY TEDD LE SZÉPEN A KAGYLÓT!

(részlet: "Majd hívlak, Baby!")

Hé, én ismerem a pasit, akivel randizol!

Valamennyien ugyanazzal a pasival randizunk...

Komolyan mondom, hiszen ő az a fickó, aki fáradt a munkától, teljesen kimeríti az a projekt, amin épp dolgozik. Az életében szörnyű törés következett be nemrég, és ezt még nem heverte ki. A szülei válása megrémítette, épp ezért nem bízik senkiben. És perpillanat épp a karrierjére kell koncentrálnia. Komolyabb kapcsolatba addig nem bonyolódhat, amíg nem tudja pontosan, merre is tart az élete. Épp most vett új lakást, és annyi gonddal jár a költözés, hogy szétmegy a feje. Ha majd minden szépen elsimult, akkor elhagyja a feleségét, a barátnőjét, munkát vált. Atyaisten, milyen zűrös alak!
Ő az a férfi, aki tökéletesen alkalmas arra, hogy te mindenféle kifogásokat találj a számára. És abban a pillanatban, amikor elszánod magad, és nem gyártasz álkifogásokat, teljesen el fog tűnni az életedből.
Mert a férfiak inkább eltapostatják magukat egy csorda lángoló elefánttal, mintsem közöljék a nővel, hogy nem szerelmesek beléjük.

Nem te vagy az esete, ha:
nem hív randira,
nem hív fel,
nem jár veled,
nem akar lefeküdni veled,
mással fekszik le,
csak részegen akar találkozni veled,
nem akar feleségül venni,
szakít veled,
eltűnik az életedből,
nős, és a megszerezhetetlenség egyéb elmebeteg variációi,
az illető önző görény, agresszív barom, vagy egy elvont őrült.

(részlet: "Majd hívlak, Baby!")

Greg bevezetője

Ezt a könyvet még Őzi barátnőm ajánlotta nekem sok évvel ezelőtt. Tulajdonképpen kötelező olvasmánynak kéne lennie minden nőnek. Számtalanszor hallom a barátnőimet panaszkodni, hogy ez vagy az történt, hogy nem hívta fel őket a kiszemelt pasi napok óta, hogy eltűntek, vagy így vagy úgy viselkednek. Aztán persze jönnek a kifogásgyártások számukra, hogy de hát pasiból van, azok ilyenek: félénkek, gyávák, elfoglaltak, éretlenek; nem jut el a tudatukig, hogy ezt vagy azt tegyék; én ismerem őt, és tényleg ilyen...,  stb. kifogások.
Nem mondom, én is csinálom néha, ugyanakkor most már megpróbálom józanul nézni a dolgokat, és egy mosoly után nem rögtön az esküvőt tervezni. (Ezt már bevállalta amúgy is egy elvált barátnőm, aki már kinézte nekem a ruhát is, amihez egy metrószerelvény is kicsi lenne, hogy beférjek...)
Nem dőlök be azoknak a tanácsoknak, hogy a mai fiúk töketlenek, nem mernek kezdeményezni, kapjam el én. Fenét! NŐJÖN FEL A FELADATHOZ, ha akar tőlem valamit!
Szóval, ilyenkor mindig eszembe jutnak Greg szavai. Lószart! NEM VAGY AZ ESETE, SZIVI!
Így elkezdtem kijegyzetelni pár gondolatot a könyvből, akinek esetleg nem lenne meg. Bár, szerintem, érdemes megvenni és végigolvasni, vagy megnézni a filmet, mely a könyv alapján készült: Nem kellesz eléggé.

Szóval, ezen az adott napon egyszer csak az egyik hölgy így szól hozzám:
- Greg, hiszen te férfi vagy. Szóval, jártam ezzel a fickóval... legalábbis azt hiszem. (- Már tudom is a választ.) - Szóval, tudod, elmentünk moziba, meg minden, baromi jó volt. Úgy értem, nem fogta meg a kezemet, de pont az a jó, mert nem szeretem, ha a kezemet fogják. De utána megcsókolt a parkolóban. Én meg megkérdeztem, hogy nem akar-e feljönni, de reggel baromi fontos megbeszélése volt, úgyhogy nem jött fel.
- Na és, azóta hallottál felőle?
- Hát épp ez az. Már egy hete történt. De te biztos tudod a választ. És akkor ma küld nekem egy e-mailt valami ilyesmi szöveggel, hogy "nem is jelentkeztél, mi van veled?"
Egy darabig csak bámultam rá, és a válasz nyilván egyértelműen sugárzott a tekintetemből.
- Nem jössz be neki!
Nézzék, én nem vagyok orvos, még csak nem is képzelem magam annak. De nyugodtan tekinthetnek szakértőnek egy nagyon fontos oknál fogva: férfi vagyok - olyan férfi, aki már számos kapcsolaton van túl, és nagyon szívesen megosztja önökkel a férfiak viselkedésének titkait. És mivel férfi vagyok, nagyon jól tudom, hogyan gondolkodnak, éreznek, és viselkednek a férfiak.
Ha egy pasi odavan érted, akkor azt közölni is fogja. Telefonál, megjelenik, meg akarja ismerni a barátaidat, le sem tudja venni a tekintetét vagy a kezét rólad, és ha lehetőség nyílik arra, hogy ágyba bújjon veled, a világért sem hagyná ki az alkalmat. Az se számít, ha éppen másnap HAJNALI négy órakor akarják beiktatni, hogy ő legyen az Egyesült Államok új elnöke. A fickó fel fog menni hozzád!
A szomorú helyzet (és kínos helyzet is egyúttal), hogy inkább levágatnánk a karunkat, minthogy egyszerűen azt mondjuk a nőknek, "bocs, szivi, nem vagy az esetem".
Szánalmasak vagyunk. A tény azonban ettől még tény marad, még akkor is, ha nem mondjuk ki, nevezetesen: minden alkalommal teljesen átlátszóan viselkedünk. Ha egy pasi nem hív fel egy nőt a megígért időpontban, vagy nem közli EGYÉRTELMŰEN, hogy járni akar vele, akkor már meg is van a válasz. Ne próbáljunk kifogásokat keresni a számára. A cselekvései magukért beszélnek: egyszerűen nem jön be neki a nő.

Greg Behrendt - Liz Tuccillo: Majd hívlak, Baby!