Előzmények:
P. Krisztina barátnőm felhívott, hogy a szülei és a nagynénje a férjével Görögországba mennek. Őt is hívták, de nem akar ötödiknek menni, de ha én is elmegyek, akkor ő is. Életemben nem jártam, még hosszabb ideig külföldön, pláne repülővel, hát itt az alakalom.
Megnéztem, mennyi pénz van a számlámon, és költségvetést készítettem. Úgy
számoltuk, költőpénznek 30.000.- forintnyi eurót viszünk magunkkal. Nem vettük meg előre, amire jól rá is fáztunk: kormányunk és pártunk olyan manővereket hajtott végre a pénzügyi piacon, hogy a forint alaposan leértékelődött – 246 helyett rögtön 270 forint lett 1 euró. Nem voltam felhőtlenül boldog. Szerencsére anyu tudott olcsóbban szerezni. Nagyjából 100 euróm volt eddig.Egy kolléganőm azt javasolta, vigyek még 50-et, mert az élelmiszer nem olcsó, nekünk pedig csak a szállásunk és a repülőjegyünk volt meg. Mondtam anyunak, hogy váltok még, inkább legyen több, és visszahozom. Erre meglepett: azt mondta, ne váltsak, van még 40, de csak a reptéren akarta odaadni, meglepetésnek szánta.
A munkatársaimat előre felkészítettem, hogy külföldre távozom, ha nem jönnék július 03-án dolgozni, akkor elcsábított egy görög Adonisz, vagy kint felejtett az utazási iroda... Könnyes búcsúztató június 25-én, 6:30-kor, a Ferihegy 2-n, örömteli fogadás július 02-án, Ferihegy 2-n, 12:30-kor... Természetes jöttek a visszajelzések, hogy amennyiben az Adonisz meggátolná visszajövetelem, legyek szíves értesíteni a társaságot, hogy ne vonuljanak ki a Tűzoltózenekarral, és a Magyar Rádió Gyermekkórusával.
Ferihegy 2
Reggel, 4:30-kor volt ébresztő. Előző este összecsomagoltam. Ételt 4 doboz rizst vittem és levesport. Tele lett a hajóbőröndöm ruhával tisztálkodószerekkel. Plusz két kézipoggyász. Abba raktam az értékesebb dolgaimat, ugyanis Ferihegy állítólag híres a lopásokról. 6 órára értem jöttek kocsival, és kivittek a reptérre. Csomagfeladás (13 kiló volt a bőröndöm), jegyellenőrzés, útlevél és VÁM vizsgálat, és már a váróban is voltunk. Pár perc, és kezdték a beszállást. Letépték a beszállókártyát, és „csőrikén” keresztül beszálltunk a gépbe.
Pont a szárnyon ültünk. Kriszta megnyugtatott, hogy mi fogjuk először látni, ha szivárog az üzemanyag... Első találkozásom egy BOEING 737-essel.
Kigurulás, Kriszta felhívja figyelmemet, hogy figyeljem a mentőöv használatát, és megmutatta, hol a hányózacskó... Neki jó poén volt, én egy kissé izgultam. Sikerült előrángatnom a mentőmellényt az ülés alól, mire kiderült, azt csak akkor kell, ha külön kérik. Hát jó, visszagyömöszöltem. Magyarázták, hol jön ki a lélegeztető, de minek mutogatnak, ha úgysem látok belőle semmit. Megfigyeltem az összes létező vészkijáratot, és megszámoltam az előttem és mögöttem lévő üléseket, hogy melyik van a legközelebb. Azért azt meg kell jegyeznem, nagyon jó pantomimesek lennének a stewardok. És micsoda jóképű pasik voltak!!! UHHH!!
A repülés és a landolás
Guruláskor integettem anyámnak, aki valószínűleg semmit nem látott belőlem... Egy nagy lendület, nekifutás, és alig vettem észre, de már emelkedtünk is.
Fentről lehetett látni a Csepel-szigetet, a körutat. Egy éles kanyar (illetve több, ilyenkor azt hittem, zuhanunk), és irány Görögország. Fogalmam nem volt, merre járunk, de szép volt az út, felhő alig, így lehetett gyönyörködni a kilátásban.
Útközben kaptunk ételt, italt, el voltunk látva. Csoki, cukor, kávé, tea, üdítő, stb. 1 óra és 20 perc, öveket becsatolni, landolás Thessalonikiben. Érdekes volt, azt kell mondjam. Ránéztem a barátnőmre, hogy ez mindig ilyen? Megnyugtatott, hogy nem, ez most nagyon ronda landolás volt. Szabályosan odacsapott minket a betonhoz, és állítom, hogy 200 méteren belül megálltunk. (Kollégáim szerint lehet, hogy vadászrepülő-pilóta volt valamikor a kapitány…) Szerencsére nem ugrálóköteleztünk a pályán.
Újabb művelet a kiszállás. Naná, hogy alkottam. A stewardok miatt muszáj volt. Körülbelül 70 embert tartottam fel, amíg fényképeztem őket. Ők azok:
Az más kérdés, hogy a fényképezőgépem kiröhögött, és pont a pasi maradt le a képről...
Az útlevélvizsgálatnál, természetesen az EU tagállamoknak fenntartott sorba álltunk be, mert ott nem volt senki. Rendesek voltak, megelőlegezték nekünk a tagságot, átengedtek ott is, nem csináltak belőle gondot. Nem így Ferihegyen, amikor a Kriszta nagynénje nem azon a kapun ment át, ahol az útlevelét ellenőrizték, hanem a mellette levőn, és keményen rászóltak, majdnem lenyelték. Pedig csak mi 6-an álltunk már ott. Azért szépen is lehetett volna mondani neki, hogy legközelebb ott menjen át, ahol az útlevelét kezelték.
Aztán bőröndfelvétel. Naná, hogy utolsókként kaptuk meg, de segáz, a busz úgysem megy el nélkülünk Stavrosba. Az értünk küldött hölgyet megtaláltuk, névsorellenőrzés, irány a buszba. Szép kis emeletes, mindenki úgy terpeszkedhetett el, ahogy akart. Szerencsére légkondi is volt, különben megfőttünk volna. Időátállítás egy órával előrébb (pont 10 óra volt helyi idő szerint), sms haza, hogy szerencsésen lehuppantunk Thessalonikiben, már a buszon vagyunk. Az utat jobbára átaludtuk Stavrosig, sokat nem nézelődtünk, mert a várost elkerülő úton mentünk, ami egy gyári körzet, feltúrt utakkal.
Stavros
Stavros tulajdonképpen olyan, mint egy nagyobb falu. Csak jóval forgalmasabb, és nyüzsgőbb. Három felé szállásoltak el minket, és 6 órára kellett elmennünk a Zeusz utazási iroda melletti vendéglőbe, ahol egy tájékoztatót tartanak. Majdnem nem lett belőle semmi. Úgy terveztük, h
ogy kicsomagolunk, eszünk, és irány a tenger. De Zeusz közbeszólt. A görögök istene egy alapos kis vihart zúdított ránk.¾ 6-kor még azon tanakodtunk, hogy menjünk-e a tájékoztatóra. Végül becammogtunk. Kaptunk egy italt ingyen, amit mi elsőre felhajtottunk, mert szomjasak voltunk. A többiek bezzeg türelmesen vártak a pohárköszöntőre. Jöttek a meglepetések. Az információs hölgy kissé szétszórt és nagyszájú volt. Szóltunk, hogy bogarak vannak az apartmanban, nem jó a WC, nem jó a zuhany… Neki állt feljebb, hogy a tulajdonossal kell beszélni, ne az ő fejüket harapjuk le. Hát, mit ne mondjak, hol érdekel az engem, hogy kié az apartman? Én az utazási irodával szerződtem, oldják meg! A következő érdekes információ számomra, hogy nem lehet a WC papírt a WC-be dobni, mert kicsik a csövek, és eldugul. Gyűjtögetés a szemetesben. Hajrá!
És következtek a programok. Iszonyatosan drágán. 14-30 euróig naponta. Akkor eldöntöttük, hogy ebből kocsibérlés lesz, főleg, hogy nem akartunk a „HP”-vel együtt menni. Kissé paraszti módón beszélt, mint a hülyegyerekekkel. Nem tetszett a stílusa. Kijelentette, h
ogy mond néha hülyeségeket. Talán akkor nem itt kellene dolgoznia. Természetesen ajánlott ABC-t, ami kétszer olyan drága volt, mint az egy sarokkal arrébb lévő élelmiszerbolt. Az este a bevásárlással telt el, és egy kis nézelődéssel. Egy zuhanyzás, némi csótányirtás, és alvás. Egyik alkalommal az egyik mellettünk lévő apartmanban egy kisfiú szemei felcsillantak a csótányok láttán: „hőscincér!” Barátnőmmel összenéztünk: na, ott is kezdődik, jól van, nem csak nálunk van…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése