Szerda este csak annyit tudtam írni, h vége :) - többhöz nem volt energiám.
Basszus. Hát nem tudok hibázni!!! Ez a félévem is kitűnő lett, mint az előző. Ehhez hozzá tartozik, hogy egyik tantárgyból le kellett adni azoknak a tételeknek a listáját, miből készültünk. 13-ból 10 tétel kellett az 5-öshöz, 7 a 4-eshez... Én felírtam egy papírra azokat, amiket kidolgoztam és amihez olvastam valamit a szakirodalomból (ez 12 tétel volt). Végül bejelöltem 7-et. Papírt leadtam, lefeleltem, közölte a tanár, hogy 5-ös. Úgy tűnik, nem vette figyelembe, hogy csak 7 tételnél szerepelt x. Sebaj, én nem szóltam, hogy inkább 4-est szeretnék :)
Szerdai utolsó vizsgán tanárnő megnézte az előző félévemet. Elmosolyodott. Az ő tantárgyához odaírta még januárban, hogy kitűnő... Most a felelet végén azt mondta, sajnos, most nem tud kitűnőt adni, csak jelest... Na, ezen meg én mosolyogtam... :)))
ÉS BALATOOOOOOON. Életemben másodszor úsztam benne, és harmadszor voltam ott. Naggggyon jó volt... Őzitől jó ötlet volt. Még a fürdőruha beszerzésével sem volt nagy gond a Tescoban. Találtam olyat, ami rámjön :)
Köszönet Őzinek a cigiért, az öltöztetésért, a fiúknak a pezsgőért és a hideg sörért. Kissé becsíptem, nem volt alkalmam megköszönni nekik. Aki hallja adja át. :)
2006. június 23., péntek
2006. június 22., csütörtök
2006. június 20., kedd
zanza
* Úgy tűnik a TV-n keresztül is zavarba jönnek a spanyolok, ha nézem őket. Ahogy kimentem, rúgtak 3 gólt.
* BM kórház nővére azt tanácsolta, szokjak le a bugyiról. Csak eleinte lesz szokatlan... És ha a pasik tudnák... Cicifixről már úgyis leszokóban vagyok.
* Ki volt téve a ZÁRVA tábla tegnap este, mikor berongyoltam egy üzletbe. Nem nagyon zavart :) Célirányos voltam. Ez volt a szerencsém. Tudtak segíteni.
* Dögös, piros fürdőruhára vágyom :))
* És most piszkosul megtetszett valakinek a mosolygós szeme :)))
* Maszi, nyugodtan megírhatod, ha tetszik a harisnyás képem, én nem sértődöm meg miatta :) Sőt, hízelgő :)
* Jah, Maszi most írta, tény, hogy nem vagyok egészen normális... :)))) De így érzem jól magam. Nem tehetek róla :D Azért szerettek? :))
* Tilla 3 órája rendelte meg az ebédjét, és még nem kapta meg. Azt írja, mérgében ha hazamegy, levág egy tyúkot... Nem tudja ugyan, hogy kell, de olyan macsósan hangzik... :)

2006. június 13., kedd
potyaút
Hát, a vizsgából nem lett semmi... Tanárnő államvizsgáztatott egy másik csoportot. Jó a szervezés... Úgyhogy továbbra is marad az aranyköpések gyűjtése:
"Színtelen, szagtalan, mindez hatalmas méretekben" (Troost egyik Münchenben található épülethomlokzatáról.)
Jah, megnéztem az olasz meccset is. Hát, valaki felvilágosíthatná a ghánai csapatot, hogy ezt a játékot nem bokára, hanem gólra játszák...

2006. június 10., szombat
Stílustörténeti aranyköpések
"Aki a pápáknál legjobban fekszik... Bernini"
"Velazquez azt akarta mondani, hogy a festmény tulajdonképpen egy béna dolog"
"Az árnyék színes reflexet hordoz, hogy az akadémista elsírja magát, hogy ilyen nincs..." (Renoir "A hinta" c. képéről)
"A fauvizmus a közönség arcába vágta a festékes bödönt"
"Amit a művész köp, az a művészet" (Duchamp a dadaizmusról)
"Polloc a földre feszítette a vásznat és akár biológiailag is ráürített"

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)